Kiszabadult az iszlamista fegyveresek fogságából a spanyol segélymunkás, Alicia Gamez - közölték szerdán spanyol kormányilletékesek. Az asszonyt biztonságos helyre viszik. Tavaly év végén hat európait raboltak el Mauritániában az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQIM) nevű szervezet fegyveresei, köztük a 39 éves Alicia Gomezt és még két spanyol állampolgárt.
A spanyol sajtó szerint ötmillió dollárt fizetett a spanyol kormány a három spanyolért. Az El Mundo nevű spanyol lap szerint Alicia Gomezzel szabadult szerdán egy olasz nő is, akit a férjével raboltak el decemberben. Arról egyelőre nincs hír, mi a helyzet a többi európai fogollyal.
Az AQIM korábban nem pénzt, hanem a Mauritániában bebörtönzött tagjainak szabadon engedését követelte cserében az olasz pár elengedéséért. A csoport március 1-jét adta meg határidőnek, aminek lejárta után nem érkezett hír a foglyokról.
Februárban egy francia fogoly is kiszabadult, miután az afrikai Maliban elengedtek négy bebörtönzött iszlamistát. Az európai kormányok komolyan veszik az emberrablók fenyegetőzéseit, miután 2009 júniusában az AQIM meggyilkolta a fél éve fogvatartott Edwin Dyer brit turistát, mert London nem teljesítette a szervezet követelését.

