Törvényen alapuló pozitív adóslistát, illetve a nem fizetőket és rendszeresen törlesztőket tartalmazó teljes listát szeretne az adatvédelmi biztos, mert Jóri András szerint kérdéses, hogy mennyire önkéntes az ügyfelek hozzájárulása adataik kezeléséhez ott, ahol a gazdasági erőfölényben lévő hitelező áll szemben a kölcsönfelvevővel. Kedden jelentette be egy olaszországi székhelyű cég, hogy hozzálát pozitív és negatív adósinformációk gyűjtéséhez, szolgáltatásához bankok számára, kizárólag az ügyfelek önkéntes hozzájárulása alapján.
Szerdai közleményében Jóri András bejelentette, hogy az Országgyűlés elé kívánja terelni a pozitív adóslistáról szóló vitát, de leszögezi, hogy továbbra is ellenzi mind a pozitív (a jó adósokat tartalmazó), mind a teljes, a nem fizetőket is magában foglaló adóslista létrehozását, úgy, hogy annak szabályozása a pénzügyi szervezetek önkényesen meghatározott szerződési feltételein alapul. Az ombudsman mindenekelőtt megkérdőjelezi az ügyfelek adatkezelési hozzájárulásának önkéntességét. Szerinte gazdasági kényszer áll fenn ugyanis a hitelfelvételi kérelem miatt.
A pénzügyi szektor évek óta szorgalmazza olyan regiszterek létrehozásának lehetővé tételét, amelyekből a pénzügyi szolgáltatók meggyőződhetnek arról, hogy leendő kliensük jó adós-e, aki kisebb kockázatot hordoz - nekik kedvezőbb feltételekkel kínálhatnának hitelt ugyanis. Az adatvédelmi biztosok eddig ellenálltak ennek, ezért nem állíthattak fel sem pozitív, sem teljes adóslistát, csak a 90 napon túli adósságot felhalmozó ügyfelek adatait tartalmazó úgynevezett BAR-listát. Kedden az olaszországi székhelyű CRIF-csoport bejelentette, hogy hozzálát ilyen adósinformációk összegyűjtéséhez és ezekből adatok szolgáltatásához.
Jóri András szerint nem jó irányú folyamat az, ha a társadalom széles rétegeit érintő adatbázisok kialakításának gyakorlatát kizárólag üzleti szempontok határozzák meg, az ilyen vitákat a parlament előtt kell lefolytatni ugyanis. Az adatvédelmi biztos úgy véli, hogy a lista létrehozásának hátterében egyéb szándékok is meghúzódnak, például marketingszempontok. Különféle termékek fejlesztésekor és értékesítésekor használhatnák fel, továbbá költségmegtakarítást és az ügyfélkezelési rendszer tökéletesítését is el lehetne érni az adóslisták elemzésével.

