Minden bizonnyal az alkotmánybíróság elé kerül a Btk. holokauszttagadásról szóló passzusa, annak ellenére, hogy a köztársasági elnök szerdán aláírta az erre vonatkozó jogszabályt. A KDNP Sólyom László indoklásában „elég nagy jogi következetlenséget” vél felfedezni. Halász Zsuzsa szerint a törvényt majd az Alkotmánybíróság ítéli meg. Kolláth György alkotmányjogász viszont úgy véli, a jogszabály teljesen rendben van.

Az MSZP és az MDF üdvözölte az államfő döntését. A Kereszténydemokrata Néppárt viszont úgy véli, egyoldalú a törvény, s a párt "elég nagy jogi következetlenséget" vél felfedezni az államfő indoklásában. A holokauszt tagadásáról elfogadott törvény csak a fasizmus bűneit veszi górcső alá a kommunista diktatúra idején elkövetett bűnöket nem. Ez így nem helyes, és ezt az államfőnek is figyelembe kellett volna vennie - mondta Halász Zsuzsa szóvivő, hozzátéve: a törvényt majd az Alkotmánybíróság ítéli meg.

A Fidesz tudomásul veszi Sólyom László köztársasági elnök döntését. Répássy Róbert  ugyanakkor közölte, hogy ha a Fidesz és a KDNP képviselői az áprilisi választásokon többségbe kerülnek a parlamentben, az új Országgyűlés nem fog különbséget tenni a nácizmus és a kommunizmus áldozatai között.

fn.hu