A honvédelmi miniszter az ATV-ben azt mondta, utasítást adott, hogy függetlenül a kampánytól vizsgálják ki az ügyet.
Szekeres Imre az Egyenes beszédben megismételte a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság előtt elmondottakat, amely szerint politikai felelősségét abban látja, hogy a honvédség körüli gyanús ügyeket azonnal kivizsgálja. "Ez év január 11-én, amikor a saját biztonsági szolgálatunk jelezte nekem, hogy vesztegetésre utaló információ van, azt mondtam: teljesen függetlenül attól, hogy választási kampány van, vagy nincs, tessék kérem végigcsinálni, bizonyítani, mert meggyőződésem szerint a politika és az erkölcs így egyeztethető össze"- utalt Szekeres a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott házkutatásra és Szabó János rektor februári előzetes letartóztatására.
Szekeres hozzátette: maga az ügy egy vállalatnál keletkezett, amely nem a Honvédelmi Minisztérium része, hanem egy önálló vállalat, de ennek tulajdonosa a Honvédelmi Minisztérium, éppen ezért "felelősséggel tartozik a miniszter azért, ami ezekben a vállalatokban történik".
Arra a kérdésre, hogy bővülhet-e a gyanúsítottak köre, nem tudott válaszolni, mert a tettenéréseket követően az ügyészség vette át az ügyet, amely egyébként a miniszter sajnálatára nem képviseltette magát a bizottsági ülésen.
Elmondta továbbá, hogy a Katonai Biztonsági Hivatalnak a már ismert ügyeken kívül
nincs tudomása más bűncselekményekről. "Ez is azt mutatja, hogy egy nagyon kis körre korlátozódott azoknak a száma, akik megszegték a törvényt; egyébként őket felmentettük a tisztségükből, megindult ellenük a méltatlansági eljárás és ki fogjuk zárni őket a hadseregből."
A miniszter elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy felmérések szerint a történtek ellenére nem rendült meg a lakosság bizalma a Magyar Honvédségben.
Szekeres a bizottsági ülést is pozitívan értékelte. Mint fogalmazott: "egy nagyon tárgyszerű hangú vita folyt a bizottság ülésén, azt gondolom, hogy ez így helyes és ez nyugalmat jelent a honvédség számára, ez mutatja a politikusok felelősségét. Még arra is pozitív visszajelzést kaptam, hogy ezt felvállaltuk a választási kampányban. Nekem a mai bizottsági ülés ilyen szempontból nagyon megnyugtató volt".

