A szakemberek szerint drasztikus reformok kellenek ahhoz, hogy a Fidesz adócsökkentési terve megvalósuljon. Az ATV-nek nyilatkozó elemzők szerint még kevés konkrétum hangzott el az adócsökkentéssel kapcsolatban, de a 4 illetve 6 éves időszakot reálisnak tartják. Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint Orbán Viktor hiteltelen nyilatkozatokat tesz amikor adócsökkentésről beszél, mivel korábban éppen a Fidesz nem támogatta a kormány adócsökkentő javaslatait.
Egyebek mellett ezt ígérte a VOSZ rendezvényén Orbán Viktor. Ennek fedezetéről azonban kedden nem beszélt a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
A kancelláriaminiszter szerint a Fidesz elnökének adócsökkentéssel kapcsolatos nyilatkozatait fenntartásokkal kell kezelni. „Az elmúlt években azt látjuk, hogy a fideszes önkormányzatokban folyamatosan emelkedtek a helyi adók, azt látjuk, hogy a kormány adócsökkentési szándékait csak az MSZP támogatta.” – vélekedett Molnár.
A Fidesz elnökének adócsökkentési javaslataihoz a szakemberek szerint drasztikus reformok szükségesek.
Vámosi-Nagy Szabolcs adótanácsadó szerint a Fidesz elnökének vállalásaihoz szükséges fedezetet a TB-járulék csökkentéséből, valamint vállalkozást terhelő adók mérsékléséből lehetne előteremteni.
„Az iparűzési adótól meg kell szabadulni és a nyereséget terhelő adók csökkentését és a élőmunkát terhelő adók csökkentésétől várják a megoldást.” – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young társaság adótanácsadója.
László Csaba korábbi pénzügyminiszter szerint azonban a jelenlegi adórendszerben nincs lehetőség a arra, hogy a lakossági és vállalati jövedelemadók mérséklésének fedezetét a forgalmi adókon szedjék be. „Az Áfa kulcsa 25 %, ahogy a jövedéki adónál sem hiszem, hogy nagy mozgástér van akár a dohánynál, vagy az alkoholnál. Ezeknek a növelése már nem jelent fedezetet más csökkentésére.” – mondta László.
A szakemberek ugyanakkor az adócsökkentésre szánt 4 ill. 6 éves periódust reálisnak tartják.

