Jeruzsálemben tárgyal az amerikai alelnök. Joe Biden szerint az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy megakadályozza az iráni atomprogramot. Ennek érdekében a korábbiaknál szigorúbb szankciókat javasolnak a perzsa állammal szemben.
Biden kijelentette, hogy Amerika feltétel nélkül elkötelezett Izrael biztonsága mellett. Az alelnök Barack Obama hivatalba lépése óta a legmagasabb rangú amerikai vendég Izraelben.
Több száz fős delegációval érkezett Joe Biden Izraelbe. Az amerikai alelnök a repülőtérről egyenesen a fővárosba, Jeruzsálembe indult. Érkezése előtt kisebb bonyodalmat okozott, hogy a szálláshelynek kiválasztott szálloda nem volt hajlandó az összes szobáját az amerikai delegáció rendelkezésére bocsátani. Biden és népes stábja így a patinás King David Hotel helyett egy másik szállodát volt kénytelen választani.
Az alelnök jeruzsálemi tárgyalásainak a középpontjában az iráni válság állt. A perzsa állam atomprogramjáról az elmúlt hónapokban egyértelmű bizonyítékok láttak napvilágot. Ezek azt igazolják, hogy Irán katonai céllal folytatja az urándúsítást. (2082) Biden türelmet kért az izraeliektől.
„Mióta átvettük a kormányzást Amerikában, Irán elszigeteltebbé vált. Megpróbáltunk tárgyalni velük, most azonban más módon kell kezelni a felmerült problémákat.” – mondta az alelnök, aki szerint a határozott szankciók meghátrálásra késztetheti Iránt.
„Minél erőteljesebbek a szankciók, annál több eredményt hozhatnak” - szögezte le az izraeli miniszterelnök.
Joe Biden az izraeli főváros után szerdán Ramallahban találkozik a palesztin vezetőkkel is.

