Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Németh kifejette, hogy szerinte lehetetlen, hogy a 100 millió forintos végkielégítés a BKV volt humánpolitikai igazgatójának zsebében landolt volna. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy Szalainé „életkörülményei nem olyanok voltak, mint aki 100 millió forinttal grasszál”, ugyanis a volt igazgató egy lakótelepi lakásban élt. Mint mondta, erre utal az is, hogy „Hagyó Miklóst, Budapest erős emberét leszedték”.

Egymás nyakába varrnák a sztorit

A fideszes képviselő szerint ugyanakkor Hagyó nem is szeretné magát tisztázni, hiszen ez esetben kérte volna mentelmi jogának felfüggesztését - ugyanakkor a budapesti politikus visszaléptetésével a politikai és az erkölcsi felelősséget már elismerték a szocialisták. A „piaci szóbeszédet” támasztja alá a Mesterházy-szál alakulása is, tette hozzá Németh, aki szerint az MSZP és az SZDSZ is veszített egy-egy embert, s most egymás nyakába akarják varrni a BKV-nál történteket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyomozó hatóság nem szokott megalapozatlanul embereket elvinni, aztán pedig az ügyészség nem szokott megalapozatlanul 72 óra után előzetes letartóztatást elrendelni.

Kifizetőhellyé züllött a BKV

A politikus szerint a politikai szál egyértelműen kitetszik: a két pártnak tudnia kellett, hogy mi zajlik a BKV-nál, hiszen a menedzsmentben, az igazgatótanácsban, a felügyelőbizottságban egyaránt ott ültek az embereik. A két párt kifizetőhelynek használta a közlekedési vállalatot, mondta a politikus, aki szerint az ügyészség rövid időn belül meg fogja találni azokat a cégeket, akiken keresztül ezek a milliárdok visszacsorogtak a pártkasszába. Németh kiemelte azt is, hogy a fideszes felügyelőbizottsági tag már 2007 óta folyamatosan vizsgálatokat kért – többek között éppen a tanácsadói szerződésekre vontakozóan.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy ez a fideszes tag pont Vitézy Dávid volt, akinek a családja részesült BKV-s milliókból Németh úgy reagált, a lényeges az, hogy a fideszes tag nem tudta módosítani a szerződéseket, a frakció pedig 24-szer próbálta felülvizsgálni a BKV-s ügyeket. Németh hangsúlyozta: nem tudja, hogy Vitézy Dávid milyen rokoni kapcsolatban van azzal a médiával, amivel szerződést kötött a BKV, de úgy tudja, hogy ezzel kapcsolatosan nem történt feljelentés.

Nem zörög a haraszt…

A szerződéseket a fideszes politikus szerint egy „titokszobában” tartották, ahova csak Tarlós István mehetett be a legutolsó felülvizsgálati kérelem után. A nyomozások kapcsán ez a 39 szerződés került napvilágra, amelyekből 15 feljelentés is született– tette hozzá Németh szerint Demszky Gábor politikai és erkölcsi felelőssége nyilvánvaló, ezeken túl viszont vizsgálnia kell a polgármester büntetőjogi felelősségét is a nyomozó szerveknek. A politikus ugyanakkor elismerte, hogy a szerződéseknek nem voltak jogszabályellenesek, s bevallotta, nincs bizonyítéka arra, hogy ezek az összegek a pártkasszákba csorogtak volna vissza. Politikusként oda kell figyelnem az egyszerű emberek véleményére, s ők ezt gondolják, érvelt Németh.