Némedi Mari a Cool Live-ban reagált Terry Black azon nyilatkozatára, melyet az Őszintén Szily Nórával című műsorban tett. Az előadóművész ugyanis kijelentette, hogy Mari számára halott, emellett azt állította, hogy a színésznő rajta keresztül akart a celebvilágba bekerülni és az egész feltevés kettejük kapcsolatáról egy hazugság.
„Terryvel két éve jöttünk össze, előző kapcsolatomból menekített ki… Mi egy csapat és család voltunk” – cáfolta már a műsor elején a színésznő az előadóművész állítását. Mari emellett azt is elárulta, hogy nem csupán egy laza futó kaland volt az övék, hiszen együtt laktak hol nála, hol Terrynél, ráadásul még a gyerekek is anyjuknak tekintették őt.
- A szakma kéri ki magának, hogy mostanában ilyeneket nyilatkozik rólam, így beszél velem. Terryt csak saját maga, senki más nem érdekli, ugyan ellátja gyerekeit, de nem foglalkozik velük annyit, amennyit kellene – mondta Némedi Mari a Cool-nak.
Mari emellett úgy véli, volt párjának semmi affinitása nincs a színpad és a szinkronizálás világához, a színésznő mindig próbálta segíteni ezekben a szakmákban, de folyton kudarcot vallott. Elmondta, ennek tudja be Terry legutóbbi kemény vagdalózást is: „Legutóbb az egyik fellépésén beszólt nekünk a színpadról, hogy itt vannak a tetvek” - mondta Némedi Mari a Cool-nak.

