"Balaton átcsúszást" rendeznek a hétvégén Badacsonynál. A szervezők szerint biztonságban lesznek a résztvevők, akik az interneten jelentkezhetnek az eseményre. Az útvonalról még nem döntöttek. Az időjárástól függően vagy Badacsony és Fonyód között kelnek át a jégen, vagy az északi parton valamelyik öbölben tesznek meg néhány kilométert gyalog, illetve jégvitorlással és jégszörffel.

A tavat azonban mindenhol hó borítja. A vízirendőrök szerint ez jelenti az egyik legnagyobb veszélyt, hiszen a hó alatt nem látszanak a rianások, illetve az elvékonyodott jég sem. Azt nem lehet tudni, hogy a parttól távolabb milyen a jég vastagsága, ráadásul a párás, ködös időben el is tévedhet az, aki beljebb merészkedik.

„Ez most egy életveszélyes vállalkozásnak tűnik számunkra, és mindenkit arra kérünk, hogy csak saját felelősségére és lehetőség szerint csak a parti jeget vegye igénybe” – mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. A rendőrség egyébként nem tilthatja meg a hét végi Balaton átcsúszást, ugyanis nem sért semmilyen szabályt a rendezvény. A rendőrök mindenesetre fokozottabb ügyeletet tartanak majd a parton.

 „Profi, gleccsermászásban tapasztalt emberek fognak elöl menni” – ezt mondta a Balaton átcsúszás szervezője, Kardos Gábor, aki úgy véli, elég vastag a jég a tavon, hogy megtartsák az eseményt. Ezzel a téli Balatont szeretnék népszerűsíteni a szervezők.
 
 „Azt merem mondani, hogy amit mi vállalunk az biztonságosabb lesz, mint bármilyen rendezvény, ami egyébként a Balatonon van” – fogalmazott Kardos.