Több tüntetést is szétvertek a hétvégén Oroszországban. A tiltakozók Moszkvában a gyülekezési jog tiszteletben tartását követelték. Számos ellenzéki és jogvédő szervezet minden 31 napos hónap utolsó napján tüntetést szervez az alkotmány 31. cikkelyének védelmében, amely a békés gyülekezéshez, felvonulásokhoz és gyűlésekhez való jogot biztosítja az orosz állampolgároknak.

Minden utcai megmozduláshoz azonban az önkormányzat engedélye szükséges, és az ellenzék, ahogy ez korábban is történt, nem kapta meg az engedélyt a kért moszkvai belvárosi helyszínre. Ezért a hatóságok mintegy száz embert állítottak elő. Többségüket hétfőn kora hajnalban engedték el, de többek még hétfőn napközben is a rendőrségen voltak. A letartóztatottak között van több ismert ellenzéki aktivista, például Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettes, a Szolidaritás mozgalom egyik vezetője; és Oleg Orlov, a nemrég Szaharov-díjjal kitüntetett Memorial jogvédő szervezet vezetője.

Hasonló jellegű tüntetést oszlattak fel az orosz rendőrök Szentpéterváron is. Kalinyingrádban pedig Vlagyimir Putyin orosz kormányfő lemondását követelte mintegy 10 ezer tiltakozó, akik a magas megélhetési költségek és munkanélküliség miatt vonultak az utcákra. Az orosz kormány ugyanis új adókat és megszorító intézkedéseket vezetett be január 1-ével.
Oroszországnak eddig még nem sikerült kilábalnia a gazdasági válságból, a munkanélküliség pedig decemberben elérte a 8,2 százalékot. 

"Követelni fogjuk, hogy hozzák meg azt a törvényt, amely lehetővé teszi azoknak a parlamenti képviselők felfüggesztését, akik felé az emberek már szavaznak bizalmat, és követelni fogjuk a kormányzó, és a Kalinyingrád térség kormányának is a lemondását” – jelentette ki a megmozdulás egyik szervezője Konstantin Dorosok.

A résztvevők szerint a miniszterelnök a felelős a problémákért. Az orosz közvéleményben jelenleg is nagy népszerűségnek örvendő Vlagyimir Putyin ellen egyébként nagyon ritkán tüntetnek.