Ez az első olyan összefoglaló vizsgálat, amely azzal foglalkozik, hogy milyen hatásai vannak a leszokásnak illetve a dohányzás folytatásának a korai stádiumban diagnosztizált tüdőrákosoknál.
Az Egyesült Királyságban a tüdőrák gyakorisága második helyen áll az emlőrák mögött, és évente körülbelül 39000 új esetet diagnosztizálnak. A tüdőrák kialakulásának esélye hússzoros az egész életükben dohányzóknál a nem dohányzókhoz képest. Eddig azonban az nem volt ismert, hogy jár-e bármilyen haszonnal a diagnózis felállítása utáni leszokás. Ezért a Birmingham Egyetem kutatói 10 olyan vizsgálat eredményét elemezték, amelyek a diagnózis utáni leszokás hatásával foglalkozott. Azt találták, hogy azoknak a betegeknek, akik a diagnózis után is dohányoztak, lényegesen magasabb kockázatuk volt a halál és a daganat visszatérését illetően, mint azoknak, akik leszoktak - olvasható a British Medical Journalban.
Az ötéves túlélési arány 63-70% volt a tovább nem dohányzóknál és 29-33% a dohányzóknál. A szerkesztői kommentár szerint ez a vizsgálat is rámutat annak fontosságára, hogy soha nem késő leszokni a dohányzásról, még tüdőrák esetén sem.

