Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármesterének indítványára a testület fideszes többsége elfogadta, hogy a közgyűlési előterjesztéseket ezentúl vita nélkül tárgyalják, a kérdéseket és az interpellációkat pedig a napirendek közül is törölték. Jónás László, esztergomi MDF-es képviselő erre reagálva az Egyenes Beszédben elmondta, petíciót írnak alá a döntés ellenében, mert a polgármester a kampány végéig hozzászólások és kérdések engedélyezése nélkül kívánja levezetni az üléseket.
Jónás a műsorban elmondta: még Répássy Róbert a Fidesz frakcióigazgatója is úgy látja, az esztergomi polgármester megsértette a képviselő testület szervezeti és működési szabályzatát. "Mint megválasztott önkormányzati képviselők, nem kampánycélból, hanem Esztergom érdekében szeretnénk hozzászólni a város ügyeihez" - mondta az MDF esztergomi képviselője.
"Az Önkormányzat tragikomédiája"
A Szent István Fürdő és Fürdőszálló felújítására és bővítésére vonatkozó új esztergomi beruházásról január 12-én jogerős határozatban mondta ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalának elnöke, hogy nem adja meg rá az építési engedélyt. A Szeretgom oldal „az Önkormányzat tragikomédiájaként” említi a tervezetet, és értelmezésük szerint az indoklásban olyan körülményekre hívják fel az érintettek figyelmét, mely alapjaiban kétségbe vonja az egész fejlesztés létjogosultságát, és szinte a teljes beruházás újratervezését igénylő szabályokat fektet le.
„Két és fél év munkája, sokmillió forint feleslegesen elköltött közpénz, egy jogellenesen lezárt parkoló, egy engedély nélkül elbontott rámpa, egy aranyáron megvett fagyizó, egy még tovább romló épület és talán egy elúszott pályázat a fürdő felújítására” – ezekkel összegzi az oldal a beruházási tervezetet.
Meggyes Tamás polgármesterről egyébként sokáig úgy tűnt, pártján belül kegyvesztetté válik. Az általuk siralmasnak ítélt közállapotok miatt az esztergomiak egy része "Viktor segíts" táblával várták a Fidesz elnökét, aki nemrégi látogatásakor kezet sem fogott Meggyessel. Ehhez képest meglepetést jelentett, hogy a polgármestert a párt mégis indítja egyéni választókerületében az országgyűlési választáson.

