A Debreceni egyetemi klinikán halt meg szerdán az újinfluenza újabb áldozata: egy 33 éves férfi. A férfi nem kapott védőoltást, és úgy tudni, hogy nem volt más betegsége. A férfi a felvételétől fogva súlyos állapotban volt, lélegeztető géppel tartották életben.

A héten 6 újabb halálnál igazolták a H1N1 jelenlétét, ami azt jelenti, hogy összesen már 94 az újinfluenza halálos áldozatainak a száma. A járvány első hulláma viszont lecsengőben van: január második hetében 9 százalékkal kevesebben, 14200-an fordultak influenzás panaszokkal orvoshoz. Viszont 15 százalékkal több súlyosabb, kórházban kezelt eset volt - mondta az országos tiszti-főorvos.

 „A védőoltás nagyon nagy hatékonysággal véd a vírusbetegséggel szemben, és elsősorban véd a súlyos szövődmények vagy a halál ellen. Tehát nagyon fontos, hogy a legveszélyeztetettebbek továbbra is megkapják a védőoltást” – jelentette ki Falus Ferenc.
Az ÁNTSZ szerint január és május között érheti el Magyarországot a járvány második hulláma, az oltópontok azonban már csak február 4-éig üzemelnek. Székely Tamás szakminiszter azzal magyarázta ezek bezárását, hogy a térítéses oltóanyagok iránti kereslet az utóbbi időben megcsappant.

Az átoltottság ezzel együtt is jelentős: Ha lenne Európa-bajnokság, a több mint 30 százalékos átoltottsággal Magyarország dobogós helyen végezne - fogalmazott sportnyelven a miniszterelnök. Bajnai Gordon szerint azonban a jó eredmények ellenére aggasztó a halálesetek száma.

A kormány az oltások folytatásához azzal is hozzájárul, hogy ezentúl az oltásban résztvevő iskolaorvosok is megkapják az oltások után a 200 forintos támogatást.