Zuschlag azt állítja, hogy nincs adóhiánya, minden bevétele után adózott, s mivel a vagyonvizsgálatban letartóztatása miatt nem tudott részt venni, az pusztán az APEH egyoldalú közlésének minősül. A vagyonosodási vizsgálatot még 2008-ban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kezdeményezte, az ügy nyomozati szakaszában.
A közel két évig tartó vizsgálat az állapította meg, hogy Zuschlag János a 2004-es és a 2005-ös adóévben összesen 30,5 millió forint adót nem fizetett be az államnak.A vizsgálat kiterjedt az elsőrendű vádlott teljes vagyoni helyzetére, személygépkocsijaira, ingatlanjaira, a hatóság felmérte bevételeit és kiszámította vélelmezett kiadásait is. Január 28-án, csütörtökön lesz Zuschlag Jánosnak lehetősége arra, hogy kérésének megfelelően hosszabb vallomást tehessen. A per harmadrendű vádlottja Katus Ferenc is szeretne még hosszabb vallomást tenni. A bizonyítási eljárást február közepéig szeretné lefolytatni a bíróság.
A tervek szerint Német Zsolt ügyész február 15-én mondja el perbeszédét.

