Becslés szerint a 2010. január 4 - 10. közötti héten az országban nagyjából 16 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, másfélszer többen, mint az előző héten. Az influenza-aktivitás Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelt, tizenhét megyében és Budapesten pedig alacsony volt. A halálesetek száma 70-re emelkedett, olvasható az ÁNTSZ legfrissebb jelentésében.

Az idei év első hetében orvoshoz fordulók között 15,5 százalékra csökkent a gyermekek aránya. A betegek legnagyobb aránya a 35-59 éves korosztályból került ki.  Az év első hetében összesen 320 főt ápoltak kórházban influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt, ez 10 százalékkal kevesebb, mint az előző héten.

5 újabb halott

Az ÁNTSZ szerda délutáni legfrissebb jelentése szerint, 2010 januárjában eddig 5 ember halt meg az új típusú influenzában. Az elhunytak között van az a békéscsabai 25 éves férfi, aki előzőleg nem volt beoltva a H1N1-vírus ellen, és kezelőorvosai tudomása szerint nem volt más alapbetegsége sem. A férfi karácsony első napján a békéscsabai kórház sürgősségi betegellátó részlegbe érkezett, de hamarosan az intenzív osztályra került, ahol napokig válságos állapotban volt. Az influenza szövődményeibe január 10-én, múlt vasárnap halt bele.

Múlt hét pénteken hunyt el egy középkorú nő a szombathelyi Markusovszky-kórházban, akit tipikus influenzás tünetekkel vettek fel, állapota azonban rosszabbodott, ezért intenzív ellátásra szorult, géppel lélegeztették, de meghalt. A laboratóriumi vizsgálatok eredménye még nem érkezett vissza, ezért a tünetek alapján egyelőre csak valószínűsítik, hogy a nő az új influenza áldozata lett. A kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa úgy nyilatkozott, tudomásuk szerint a nő nem volt beoltva az új influenza elleni vakcinával.

A Váci Jávorszky Ödön Kórházban pedig egy 39 éves nő halt meg, akit korábban lélegeztetőgépre kapcsolva ápoltak. A nő a H1N1 vírusfertőzés szövődményeként fellépő tüdőgyulladásban hunyt el, és nem volt beoltva az új influenza ellen. De nagy valószínűség szerint szintén a H1N1 áldozata lett a 45 éves Bagonyai Attila, nemzetközi sakkmester, aki a nagykanizsai kórházban halt bele kétoldali tüdőgyulladásába.  A férfi 18 napig volt lélegeztetőgépen mielőtt meghalt. Az eset után felmentették a munkavégzés alól a nagykanizsai kórház ügyeletes orvosát, aki feltehetően hazaküldte a sürgősségi osztályról a sakkmestert. Bagonyait ugyanis - hozzátartozói állítása szerint - csak harmadszorra vették fel a kórházba, de akkor már nagyon rosszul volt.

Megkapták az oltást, mégis fertőzöttek lettek

A védőoltás ellenére 19 gyerek is megbetegedett az új típusú influenzától egy bakonyoszlopi nevelőotthonban a héten. A háziorvos még novemberben oltotta be a nevelőintézet csaknem ötven lakóját. Az ÁNTSZ munkatársai által levett három mintából a vírusteszt igazolta a H1N1-vírus jelenlétét, így a gyerekek azonnal vírusellenes gyógyszert kaptak. Mostanra szinte mindenki meggyógyult a betegek közül. Bujdosó László, Veszprém megyei tiszti főorvos, korábban a Népszabadságnak arra a kérdésére, lehetséges-e, hogy az oltás nem elég hatékony a gyerekek körében, mert akkor erről tudniuk kellene az őket kezelő orvosoknak is, azt válaszolta: soha nem állították, hogy a vakcina teljes védettséget nyújtana, de nincs jobb eszköz az új vírus által előidézett járvány megfékezésére.
 
Túl sok a vakcina

Közben a Világgazdaság arról számolt be, hogy a Magyarországra az egészségügyi hatóságok által megrendelt és már leszállított négymillió H1N1 vakcinán túl csak akkor gyárt oltóanyagot az Omninvest, ha erre szükség lesz. Az Omninvest kommunikációs vezetője a napilapnak azt mondta, az egészségügyi hatóság négymillió oltóanyagot rendelt meg tőlük, amit le is szállítottak az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettől. További kétmillió egység legyártásáról is született szóbeli egyezség, de erre csak szükség esetén kerül sor. Az Omninvestnél jelenleg állnak a gyártósorok, karbantartást végeznek és készülnek a jövő évi szezonális influenza-oltóanyag és a H1N1 esetleges mutációja elleni vakcina előállítására. Eddig egyébként a lakosság 26-30 százaléka részesült a védőoltásban.

Tavasszal jöhet az újabb hullám

Falus Ferenc országos tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy január végén megérkezhet egy úgynevezett kevert járvány, ami azt jelenti, hogy a szezonális influenza és a H1N1 együtt fog fertőzni. A járvány elsősorban az idősekre lehet veszélyes. Az országos tisztifőorvos úgy véli a szezonális influenza a január vége és május első fele közötti időszakban tetőzik, és erre az időre várják a H1N1 újabb csúcsát is. Azt, hogy ez pontosan mikorra esik, még nem lehet biztosan tudni. Azt azonban igen, hogy az első hullám lecsengőben van, februárban és áprilisban azonban ismét a megbetegedések számának növekedésére kell számítani.

atv.hu / Prókai Eszter