Hazai turizmus…mi jut eszedbe erről? Hogyan jellemeznéd néhány szóban? Nekem elsősorban azok a helyek, nevezetességek jutnak eszembe, ahol gyermekkoromban is sokat jártam, mint például a Balaton és környéke, vagy egy-két híres neves vár. Magyarországon azonban sokkal több van ennél…ezért is nagyon örülök, hogy indul az ATV-n egy új sorozat,
Hazai Turizmus elnevezéssel. Így rengeteg olyan pontjára, helyére is eljuthatunk az országnak, ahol eddig még biztosan nem jártunk…de lehet sok néző sem. Felfedezhetünk, bemutathatunk számos látványosságot, nevezetességet, az ország minden pontjáról. Remélem, a sorozat által mindenkinek megjön a kedve, hogy picit jobban körülnézzen hazánkban. Én például csak az idén jöttem rá, hogy itthon is vannak sípályák, persze nem egy Ausztria, de bemelegítésnek mindenképpen ajánlom.
Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben a sorozatban, négy szerkesztő-kollégámmal együtt. Először a fővárosunk bemutatásával fogjuk kezdeni, aztán szépen bebarangoljuk az egész országot. Ha valakinek vannak nagyszerű tippjei, mi az, amit feltétlenül ne hagyjunk ki, írja meg!
üdv
Szandra
szerkesztő-riporter
