Az egykori vezető RAF (Vörös Hadsereg Frakció) német terrorista Christian Klar 26 év börtön után kiszabadult. Már csak egyetlen egykori RAF terrorista, Birgit Hogefeld tölti a börtönben büntetését. Klar a legrégebben, 1985 óta volt börtönben, ahol életfogytiglani büntetését töltötte 9 rendbeli gyilkosságért és 11 rendbeli gyilkossági kísérletért.

A stuttgarti tartományi bíróság még novemberben döntött úgy, hogy az életfogytiglan minimum időtartamának letöltése után feltételesen szabadon engedhetik, mivel már nem jelent veszélyt a társadalomra. Horst Köhler német szövetségi elnök tavaly még visszautasította Klar kegyelmi kérelmét, és nem járult hozzá szabadulásához.

\"\"Szabadon bocsátását nagy vita előzte meg, mivel soha nem mutatott megbánást, nem volt hajlandó semmilyen részletet elmondani a merényletekről és gyilkosságokról, amelyek közül nem egyet rendkívül brutális módon követtek el a német társadalmi, politikai és gazdasági élet vezető személyiségein.

A szabadulása mellett érvelők szerint a társadalomnak, az államnak, amelyre a terroristák kezet emeltek, be kell bizonyítania, hogy nem a bosszú, hanem a tényleges jogállamiság, a méltányos büntetés végrehajtás elve vezérli. Amelybe bele kell férjen a nagylelkűség is, ha az nem veszélyezteti a polgárok biztonságát.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy Klar megbűnhődött a tetteiért, ma már nem jelent veszélyt a társadalomra, ezért szabadulhat: azt tehet, amit akar, oda mehet ahová akar. Nem tiltották meg, hogy akár közszereplést is vállaljon, interjúkat adjon. Ügyvédje azonban közölte, hogy Klarnak nincs szándékában talkshowban fellépni.

Néhány komolyabb cselekmény a bűnlajstromából:

1977 április 7.– Siegfried Buback a Német Szövetségi Köztársaság főügyésze, sofőrje és testőre meggyilkolása

1977. Július 30. Jügren Ponto, a Dresdner Bank igazgatótanácsa elnökének meggyilkolása

1977. augusztus 25. Rakétatámadás kísérlete a szövetségi ügyészség épülete ellen

1977. szeptember 5. – Hans Martin Schleyer, a Német Munkaadók Szövetsége elnökének elrablása, majd meggyilkolása, Schleyer feleségének és Schleyer három testőrének meggyilkolása.

1981. szeptember 15. Merénylet az Egyesült Államok euróapi haderejének főparancsnoka Frederick J. Kroesen, felesége, sofőrje és egy kísérője ellen.

azta.hu