A turistacsoport tagjaiból kilencen egyáltalán nem sérültek meg, őket, köztük egy magyar turistát, elszállították a térségből - derül ki a közleményből.
Szijjártó Péter korábban azt közölte, hogy a holttesteket délután azonosítják Addisz-Abebában, pontos információkat ezután adhatnak. Mezősi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője közölte, hogy a szegedi egyetem munkatársai az etiópiai merénylet magyar áldozatai. Szijjártó közölte: az egyik magyar halálát két lövés okozta, másikukét pedig az orvosi ellátás teljes hiánya. A két magyar holtteste már Addisz-Abebában van, azonosításuk megkezdődött - közölte, hozzátéve, hogy a nairobi magyar nagykövet hajnalban érkezik Etiópiába.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai folyamatosan tájékoztatják Orbán Viktor kormányfőt a fejleményekről.
A Terrorelhárítási Központ főigazgatójának utasítására készenlétbe helyeztek egy speciális különítményt. Ha további magyar állampolgárok élete van veszélyben, akár egy órán belül a célországba indulnak - közölte a TEK az MTI-vel.
Bereket Simon etióp kormányszóvivő szerda reggel jelentette be, hogy halálos áldozatokat követelt egy turistacsoport elleni támadás Etiópiában.
Antal András, az AB Agro utazási iroda ügyvezető igazgatója elmondta, az Etiópiában történt, külföldi turisták elleni keddi támadást követően törlik a február 15-i körútjukat. Hozzátette: számos érdeklődés volt az úttal kapcsolatban, de be még nem fizetett senki.
Az ügyvezető igazgató becslése szerint egy évben mintegy 100 magyar turista látogat el szervezett formában Etiópiába. Bár a Külügyminisztérium az ország egyes részeire nem javasolja az utazást, az elmúlt 5-10 évben - a szakember tudomása szerint - nem volt atrocitás a turisták által látogatott részeken.
Hangsúlyozta: az utazási iroda számára elsődleges az utas biztonsága, de az is nagyon fontos, hogy egy ilyen, drága úton a meghirdetettekből egy program se maradjon el.
Az AB Agro évente maximum két körutat indít Etiópiába mintegy 12-15 fővel, az utasok figyelmét minden esetben felhívja a Külügyminisztérium közleményére.
Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője, az OTP Travel ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta: az észak-afrikai országokat nem számítva Kenya, Tanzánia, Dél-Afrika és Namíbia a legnépszerűbb úti célok Afrikában a magyarok körében.
Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége utazásbiztosítási tagozatának vezetője elmondta: az utazási irodák általában nem utaztatnak olyan országba, amely teljes egészében a nem javasolt úti célok között szerepel a Külügyminisztérium listáján, mivel ilyen helyzetben például, ha az utas visszamondja az utat, a részvételi díj egészét köteles az iroda visszafizetni.
Hozzátette: a biztosítók többsége nem vállalja a kockázatot, a magyar piacon azonban van olyan biztosító társaság, amely ilyen országokba irányuló utazás során is kínál biztosítást. A biztosítás nem érvényes terrorcselekményből, támadásból, lázadásból vagy háborúból fakadó sérülés vagy halál esetén, ha akkor, amikor az ügyfél elindul az útra, a célország a Külügyminisztérium listáján szerepel.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly január-szeptemberben 3.920 magyar látogatott el Afrikába, közülük 2.241 érkezett turisztikai céllal.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / MTI

