Nemi erőszak és szexuális visszaélés miatt állítottak bíróság elé egy gyerekorvost az Egyesült Államokban. A férfi 86 páciensét zaklatta, a rendőrség videofelvételeket mutatott be bizonyíték gyanánt. Nem is akármilyen hosszút: a Delaware állambeli rendőröknek 13 óra és 35 perc 6 másodperc: ilyen hosszúságú anyagot kellett végignéznie. A felvételeket 1998 és 2009 között készítették, rajtuk számos kiskorú elképzelhetetlenül erőszakos megrontása látható, legtöbben közülük kisgyermekek.

Az áldozatok hozzátartozói a rendőrök tanúvallomása alatt könnyekben törtek ki, egy pár kiszaladt a teremből. A vádlott a négy órás tárgyalás során nem érdemben nem szólalt meg, tanúvallomást sem tesz.

Az 58 éves gyerekorvos, aki maga is négy gyerek apja, 1994-től egészen 2009-es letartóztatásáig a Disney figurákkal díszített rendelőjében Lewesben, Delaware államban praktizált igen sikeresen. Az áldozatai kis páciensei voltak, akik közül egy kivételével mindnyájan kislányok voltak.

Az egyik eljáró rendőr tanúvallomása alapján a vádlott pontosan kitervelte tettét és elsőként áldozatai szüleinek bizalmát nyerte el. Mindezt olyan sikerrel tette, hogy még azt is megengedték neki, hogy a gyermeket kivigye a rendelőből azzal az indokkal, hogy jégkrémet vagy játékot akar nekik adni.

Spiegel/AFP/AP