Lényegében helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla a Tolna Megyei Bíróság ítéletét, amelyben három Tolna megyei rendőrre felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.

Az ítélőtábla a vádlottakat előzetes mentesítésben részesítette, tájékoztatott Kovács Andrea, az ítélőtábla sajtótitkára. Az előzetes mentesítés azt jelenti, hogy nem számítanak büntetett előéletűnek.

A bátaszéki őrs törzsőrmestere,  főtörzsőrmestere és egy Decsen szolgáló zászlós 2009. október 10-én egy még a Sárközi lakodalom idején ellopott mobiltelefon ügyében nyomozott Decsen, mert a szálak oda vezettek.
Az adatok alapján került a képbe egy akkor 17 éves helybéli fiú, akit bevittek a kmb-s irodába, ahol a harmadrendű vádlott megpofozta, mert rá akarták venni, hogy bevallja a telefonlopást, de ő tagadott.

Később bevitték a bátyját is, akit mindhárman megütöttek, a harmadrendű vádlott egy iratszekrénynek lökte úgy, hogy a sértett homlokán vérző sérülés keletkezett. A fiatalember mindezek hatására beismerő vallomást tett.

Ezt követően az első és a másodrendű vádlott eredménytelen házkutatásról állított ki jegyzőkönyvet, de házkutatást valójában nem is tartottak.

Mindezek miatt a bíróság jogerősen az első és másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett kényszervallatás és közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért 10-10 hónap börtönbüntetést kaptak, 2 évi próbaidőre felfüggesztve. A harmadrendűt 2 rendbeli kényszervallatás bűntette és testi sértés vétsége miatt 1 év 2 hónap börtönre ítélte a bíróság, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztve.

Mártonné Kasler Sarolta, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a teol.hu-nak azt közölte, hogy mivel megkapták az előzetes mentesítést, a három férfi rendőr maradhat.

teol.hu