Felakasztotta magát otthonában egy 24 éves japán férfi, élő, internetes adásban - közölték szerdán a japán hatóságok. A szigetország északi részén lévő Szendai városban történt tragédia azután esett meg, hogy a férfi vitát folytatott az interneten az adás nézőivel, akik közül többen még buzdították is, hogy haljon meg.
A megdöbbent internetezők értesítették a rendőröket, akik kedden megtalálták az egyedül élő férfi holttestét a lakásában. A férfi, aki vasárnap kezdte tragédiával végződő internetes adását az Ustreamon keresztül, azt állította, hogy betegsége miatt augusztusban ott kellett hagynia a munkahelyét, amelyet szidalmazott.
Már vasárnap azt közölte, hogy meg fogja ölni magát, és az életéről vitát kezdett az internetes adásba bekapcsolódó nézőkkel. Volt némi szünet hétfőn az adásban, amely kedden újrakezdődött. A végén pedig azt láthatták a nézők, hogy felakasztja magát.
A japán média közlése szerint a nézők közül többen bíztatták a férfit, hogy gyorsan haljon meg, mások viszont megpróbálták lebeszélni. A Ustream szolgáltatója azonnal leállította az adást, amikor többen felhívták őket a tragédia hírével.
A történtek kapcsán az AFP azt írta, hogy Japán egyik olyan ország a világon, ahol a legtöbb öngyilkosságot követik el. Tavaly több mint 32 ezren vetettek véget életüknek.

