Továbbra sem csitulnak a kedélyek Kirgizisztánban. Az átmeneti kormány hívei és a megbuktatott elnök támogatói között újabb összecsapások alakultak ki az ország két legjelentősebb déli városában.

Dzsalálábádban is összecsapások alakultak ki. Az átmeneti kormány közel 4 ezer támogatója megpróbálta visszaszerezni Kurmanbek Bakijev híveitől azt a közigazgatási épületet, amit előző nap foglaltak el. Ez viszont nem sikerült, mert a megbuktatott elnök hívei fegyveres ellenállásba fogtak. A lövöldözésben többen megsebesültek. Az egymással szemben állók köveket hajigáltak egymásra, és többen összeverekedtek. Egyes beszámolók szerint legalább egy ember meghalt az összecsapásokban, és mintegy 40-en sebesültek meg.  

Os városában pedig közel 400 ember verekedett össze. Egy szemtanú szerint Osban az átmeneti kormány hívei visszafoglalták azt a közigazgatási épületet, amelyet az előző nap az ellenzékiek megszálltak.

Az átmeneti kormány illetékesei szerint Bakijev áll azok mögött a támadások mögött, amelyek során három déli tartományban közigazgatási épületeket foglaltak el támogatói.