Hősként ünnepelték Hong Kongban azt a két ausztrál pilótát, akik sikeres kényszerleszállást hajtottak végre utasszállító repülőjükkel, annak ellenére, hogy a gép mindkét hajtóműve leállt.
„A leszállópályánál láttuk, hogy a repülő nem stabilan szállt le, ezért a tűzoltóautóink követni kezdték. Amikor a gép megállt a leszállópálya végénél, egy kis tüzet láttunk, és két tömlővel megpróbáltuk lehűteni a futóművet” – mondta a Repülőtéri Tűzoltóság parancsnoka.
Az Indonéziából Hong Kongba érkező A330-as Airbus típusú repülőgép bal hajtóműve teljesen leállt, ezért kezdték el a pilóták a kényszerleszállást, majd a jobb hajtóműben is hibát észleltek, ezért nagy volt a veszély, hogy a gép még a repülőtér elérése előtt a tengerbe zuhan. A pilóták bravúrjának köszönhetően azonban sikerült a gépen épségben letenni, csak a futóművek, és a repülő bal oldala rongálódott meg. A gépen 309 utas tartózkodott. A repülőgép kiürítése közben 8-an sérültek meg.
„Olyan sokan próbáltak meg a csúszdák felé törni, ráadásul a gép hátulja lángolt, hogy a sietségben több ember megsérült a csúszdánál” – mondta az egyik utas.
A légitársaság szerint valószínű, hogy a hajtóműveket egy tárgy, vagy egy madár találta el, ezért állhattak le. A hong kongi civil légifuvarozási hivatal igazgatója szerint legalább négy hét kell ahhoz, hogy kivizsgálják az incidens pontos okait.
