Egy hatodikos kislányt molesztált a kőbányai Széchenyi István Általános Iskola portása. Az eset minden mozzanatát rögzítette az iskola biztonsági kamerája. A férfit azonnal elbocsátották. A rendőrség megrontás miatt nyomoz ellene. Akár három év börtönt is kaphat.

Az eset egy hete történt, a kőbányai Széchenyi István általános iskola folyosóján.

Az igazgató megmutatta azt a félreeső helyet, ahol a középkorú biztonsági őr szexuálisan zaklatta, fogdosta és csókolgatta a kislányt, majd megfenyegette, hogy a történtekről ne beszéljen senkinek.

Az őr nem számolt azzal, hogy ezt részt is kamerával figyelik. Az iskola igazgatója szerint a videofelvételen a szereplők fején kívül minden látszódik, és minden mozdulatot megörökített a kamera. Nem sokkal később a lány maga jelentette az esetet, az őr pedig nem tagadta a történteket.

„Ő elnézést kérve, kvázi beismerte, de annyit mondott még, hogy ne legyen belőle ügy. Erre én azt mondtam, hogy nem és hívtam a céget. Kértem egy új munkatársat és tájékoztattam őket a kialakult helyzetről.” – mondta a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, Sándor Zoltán.

A portást egyébként csak rövid ideje dolgozott a cégnél, de az eset után azonnal kirúgták. A szülők nem kívántak semmit hozzátenni ahhoz, amit itt az iskolában elmondtak. Kerestük a biztonsági céget is, de az illetékest nem sikerült utolérni.

Az iskola igazgatója feljelentést tett az ügyben és felvételeket is átadták a hatóságnak. A rendőrség megrontás miatt indított eljárást az ügyben, a feltételezett elkövető gyanúsítottat pedig szerdán kihallgatták a X. kerületi kapitányságon.