A Németországi Evangélikus Egyház (EKD) zsinatának elöljárója, Katrin Göring-Eckhardt Margot Käßmann püspököt kritizálta. Egyidejűleg a Zöldek politikusa azt is hangsúlyozta, hogy Käßmann munkáját „kivételesnek” tartja az Evangélikus Egyház élén.
Katrin Göring-Eckard az első olyan evangélikus vezető – és egyidejűleg politikus is -, aki a püspökasszony ittas vezetéséhez hozzászólt. „Nem elfogadható, hogy valaki 1,5-es értékkel autót vezessen”, mondta kedden este az ARD-Tagesschau műsorában. Személyes beszélgetésekből tudja, hogy Käßmannt nagyon mélyen érinti az ügy. „És ezért elfogadom, hogy egy időre vissza akar vonulni”. A püspök a héten több megbeszélést már lemondott.
Göring-Eckardt hangsúlyozta, hogy „kivételesnek” tartja Käßmann munkáját. Az első női püspököt szombat este Hannoverben állították meg éjjeli 11 óra tájban, mert alkoholos állapotban áthajtott egy piros lámpán. A braunschweigi területi püspök, Friedrich Weber szerint Käßmannt ugyanúgy kellene elbírálni, mint bárki mást, szerinte az egyetlen dolog ami segíthet az ügyben az a „nyíltság”. A kérdésre, hogy Käßmann-nak szerinte ott kellene-e hagynia az EKD-ban betöltött tisztségét azt mondta: „Ezt az EKD tanácsának vele kell megbeszélnie, az ügy egyedi.”
A wittenbergi teológus, Friedrich Schorlemmer védelmébe vette Käßmannt. „Ez egy blackout, amely sajnos megtörténik azokkal az emberekkel, akik közhivatalokat töltenek be és stressznek vannak kitéve”. Az ittas állapotban való vezetés pedig egy olyan hiba, amely felett nem lehet csak úgy, olyan egyszerűen ítélkezni szerinte.
A konzervatív protestánsok elnöke, a hamburgi Ulrich Rüß szerint nem helyénvaló kívülállóknak a lemondást követelni. Käßmann szerinte „elég érzékeny”, hogy levonja a megfelelő következtetéseket. Az EKD-zsinat helyettes elnöke, Günther Beckstein sem véli úgy, hogy az ittas vezetés oka lenne a lemondásnak. A Nürnbergi Híradónak azt mondta, hogy a püspök hibát követett el. „De ez a hiba nem fog ahhoz vezetni, hogy le kelljen mondania hivataláról. Egy püspöknő sem szent, csak egy ember, aki hibázhat.”
wit/dpa/apn
