Az európai egészségügyi hatóságok komolyan aggódnak, mivel eddig 8 halálos áldozata van a lépfenével fertőzött kokainnak.
Eddig egy kivételével minden halálos fertőzés Skóciában történt, ahol 14 infekcióról tudnak, de van már egy német halott is, ahol egy 42 éves drogfüggő esett áldozatul a szennyezett kábítószernek.
Egyelőre nem sikerült kimutatni összefüggést a skót és a német fertőzés között, de kizárni sem lehet.
A lépfene, ami elsősorban állatoknál fellépő betegség nagyon ritkán fordul elő. Németországban utoljára emberen 1994-ben diagnosztizálták, Nagy-Britanniában 2006-ban és 2008-ban jegyeztek fel egy-egy halálos esetet.
azta.hu

