Csak az elmúlt év során több, mint 60 hajót ért kalóztámadás, de már az idén is legalább 5 ilyen eset történt. Vitalij Rudcsenko, aki a Lehmann Timber német hajó ukrán főgépészeként 42 napot töltött a kalózok fogságában a Moszkovszkij Komszomolec c. orosz lapnak számolt be élményeiről.
„Az Ádeni öbölnél kaptak el bennünket. Elvileg tudtunk róla, mi a helyzet Szomáliánál, de elég messze voltunk a partoktól, azt gondoltuk, itt biztonságban vagyunk. Egyszer csak megjelent két motorcsónak és lövöldözni kezdtek. Kilencen voltak. Az egyik golyó pár centire a fejemtől süvített el, de még csak válaszolni sem tudtunk, nálunk ugyanis nem volt fegyver.
Az első három hét volt a legszörnyűbb: a teljes legénységet egy kis helyiségbe zsúfolták, vécére csak oda járhattunk, mellé – mindez 50fokos hőségben. A hajó tulajdonosa semmit nem volt hajlandó tenni az érdekünkben, gondolom ezért részesültünk ilyen bánásmódban. 10 nap múlva elfogyott az élelmünk és a vizünk. Ekkor a mentőcsónakok élelmiszerkészletét kezdtük fogyasztani. A fogság alatt 23 kg-t fogytam. Az afrikaiak a parthoz vontattak minket; állandóan be voltak drogozva és szerintem nem nagyon voltak tisztában azzal, ami körülöttük történik.
Egyszer aztán mondtak egy olyat, hogyha nem kapnak értünk váltságdíjat, elkezdenek kinyírni bennünket, két embert naponta. Nekem és a hajókapitánynak hatalmas erőfesztéseinkbe kerül, hogy erről lebeszéljük őt. Egyébként hárommillió dollárt követeltek értünk, de a tulajdonos csak kétszázezret volt halandó fizetni, egy centtel se többet. Három hét múlva engedékenyebb hangot ütött meg, ekkor a kalózok is barátságosabban kezdtek bánni velünk. Végül hétszázötvenben egyeztek ki.
Ami a kalózokat illeti – 25 és 35 év közötti férfiakat kell elképzelni. Mindegyik kötelező tartozéka egy kalasnyikov, Szomáliában ez afféle státuszszimbólum. Az idősebbeknek pisztolyuk is van. A hajóra cipeltek még pár vödör töltényt, és négy géppuskát. Magukat büszkén katonáknak nevezték, de kb. annyira voltak katonák, mint én spanyol pilóta: általában össze-vissza lődöznek, miközben vadul visítanak. Állandóan veszekednek: hol a drog, hol a pénz elosztása körül lobban fel a vita.
A kommunikáció terén azonban jól fel voltak készülve: mindenki rendelkezett mobillal, ezenkívűl két műholdas telefonjuk is volt. Mellesleg mindannyian tudtak arabul és angolul“.
A szerencsésen kiszabadult hajós úgy tudja, hogy a váltságdíjat nem a kalózok, hanem a klánjuk vezetőjük vette kézhez, és nem csak a kollégák kapnak belőle, hanem tengerentúli számlákra is utalnak; Rodcsenko szerint ezzel magyarázható a modern technikai felszereltségük. Véleménye szerint a kalózkodás problémáját nem lehet egy nagyobb katonai akcióval megszüntetni – a szomáliaiak nyilván időben tudomást szereznének róla. Egyszerűbb megoldás, ha a térségben áthaladó kereskedelmi hajók mindegyikén egy-egy kisebb csapat katona gondoskodik a biztonságról.
Newsru.com
