Többször is víz alá merült az árboc és egyszer fejjel lefelé is fordult egy szombati "brutális viharban" a földet körülhajózó Jessica Watson hajója az Atlanti-óceán déli részén. A 16 éves ausztrál iskolás lány, aki a legfiatalabbként akarja körbehajózni a földet, vasárnap számolt be internetes blogján a vele történtekről.

"Legalább tíz évet öregedtem" - írta Watson, aki hurrikán erejű szélről és 10 méteres hullámokról számolt be. "Azon pillanatok egyike volt, amikor megkérdeztem magamtól, miért is csinálom ezt az egészet" - tette hozzá.

Watson október 18-án hagyta el Sydney kikötőjét rózsaszínű vitorlásán, hogy nyolc hónap alatt 23 ezer tengeri mérföldet megtéve a legfiatalabbként hajózza körbe a Földet. Most körülbelül az út felénél jár.

Mint írta, a vihar idején nem mert a fedélzeten lenni, hanem a kabinban gubbasztott és az automata vezérlésre bízta magát.

"Nem úsztuk meg sértetlenül a kalandot, több kisebb kár is keletkezett, de szerencsére nem olyan súlyos, hogy fel kéne adnunk" - írt többes számban magáról és hajójáról a lány, aki azt is közölte, hogy vasárnapra már 3 méteresre szelídültek a hullámok és delfinek úszkáltak körülötte.

Watson útjával kapcsolatban többen is kételyeket fogalmaztak meg az ősszel. Miután szénszállító hajónak ütközött egy tesztút során, azt mondták túl fiatal és túl tapasztalatlan egy ilyen vállalkozáshoz.

A legfiatalabb földkörüli vitorlázó cím egyébként jelenleg egy honfitársáé. Jesse Martin 1999-ben 18 évesen állította be a rekordot.