Barack Obama a 2008-as választási kampányának kiváló marketingfogásait most azzal igyekszik megfejelni, hogy közismert amerikai zenészeket, színészeket és celebeket állít be maga mögé – így juttatva el a kormányzat üzenetét a néphez. Az amerikai Tennessean portál által kiszivárogtatott listából idézünk.

A listán szerepel az egykori elnök lánya, Chelsea Clinton is. Ő, Obama kampánystábja szerint „filantróp”. Oprah Winfrey műsorvezető / színésznő / milliárdos is szerepel a lajstromban – habár rá még nem biggyesztettek semmilyen jelzőt. Két másik közismert country-szimbólum, a Lady Antebellum és a The Band Perry is felkerült a listára – habár a két trió azt állítja, hogy erre nem kerülhetett volna sor.



A mintegy 5 oldalas listán közel 190 név szerepel: zenészek, atléták, filmcsillagok, sőt az Obama adminisztráció bizonyos tagjai is felkerültek. A lajstrom fejléce szerint ezek a nevek „visszaigazolt és elfogadott” szereplői lesznek a demokrata kampánynak.

Az énekesek közül az egyik leghíresebb listatag talán Jay-Z – habár felesége, Beyoncé nem került fel a jegyzékbe. A színészek közül talán George Clooney vezeti a mezőnyt, a befektető-kampányolók közül pedig Warren Buffett nevére kaphatjuk fel a fejünket.

Nem mindenki tud azonban arról, hogy felkerült erre a „visszaigazolt és elfogadott” listára. A Lady Antebellum (első videóklipp) például, amely öt Grammy-díjat zsebelt be 2011-ben, azt nyilatkozta, hogy „az együttes tagjai nem jelentkeztek semmilyen listára Obama kampányához”. A The Band Perry (második videóklipp) szóvivője pedig közölte: az együttes eddig sem támogatott senkit sem az elnökségben, és a jövőben sem szándékozik ezt tenni.



A Fehér Ház egy múlt heti közleményében azonban azt állította, hogy az 5 oldalas jegyzék csupán „kívánságlista” azokról, akiket szívesen látnának a demokrata kampánystábban. „Egyelőre nem mindenkivel vettük fel a kapcsolatot a listáról, valamint nem mindenki egyezett bele a kampányban történő szereplésbe” – emlékeztetett a közlemény, amely kitért arra is, hogy már eddig is komoly támogatást kaptak, és ez várhatóan csak növekedni fog a választások közeledtével.


Matt Damon csalódott az elnökben. Úgy vélekedett: Obama félreértette a mandátumát.

Vagy nem. Vannak ugyanis színészek, akik a múltban teljes mellszélességgel támogatták Barack Obamát, mára azonban annyira csalódtak a rendszerben, hogy a Fehér Ház elővigyázatosságból fel sem vette őket a listára. Ilyen például Matt Damon, aki 2008-ban még bátran lengette volna a „Yes, we can” táblákat.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

ML - atv.hu / Tennessean.com