Egy, a sürgősségi osztályon dolgozó doktornő súlyos vádakkal illette Michael Jackson orvosát. Állítólag Murray elhallgatta, hogy erős nyugtatót adott be a sztárnak. Ez az információ ugyan fontos lett volna, de nem mentette volna meg a sztár életét.
A doktornő tanúvallomásában elmondta, hogy Murray egy szót sem szólt neki a Propofolról, amit beadott Jacksonnak. Richelle Cooper csak annyit tudott meg Murray-től, hogy nyugtatót adott neki, de, ha elhangzik a Propofol neve, valószínűleg akkor sem tudott volna többet tenni.
Cooper azt mondta, hogy soha nem kérte Murray-től, hogy írja alá a halotti anyakönyvi kivonatot, mivel a klinikára történő beszállítással Jackson az ő páciensévé vált. "Jackson úr az én betegem volt", mondta. Cooper megadta az engedélyt, hogy Jacksont halottá nyilvánítsák, de Murray a kórházban is folytatni akarta az újraélesztést. Cooper szerint az énekes "a klinikai halál" állapotában volt.
Az elmúlt héten a Los Angeles-i bíróság előtt több mentős is vallomást tett - ezek mind Murray ellen szóltak. Szeptember végén Jackson testőre már súlyos vádakkal illette Murray-t. Elmondása szerint az orvos egyik kezével puha ágyon végezte a szívmasszázst - ez minden szakmai szabállyal ellentétes.
A vád szerint Murray "súlyos gondatlansággal járt el" és az erős gyógyszerekkel hozzájárult a popsztár halálához. A védelem azt szeretné bizonyítani, hogy halála napján Jackson maga keverte a végzetes gyógyszerkoktélt az idő alatt, míg Murray kiment a szobából. Ha az orvost bűnösnek találják, négy év börtön és foglalkozásától való eltiltás várhat rá.
ulz/dapd/AP
