A lengyel black-metal énekes, Adam Darski – művésznevén Nergal – most ismerkedik a mainstream kultúrával. Megválasztották ugyanis a „The Voice of Poland” egyik zsűritagjának és októbertől tizenkét énekest és énekesnőt „mentorként” fog segíteni abban, hogy továbbjussanak a következő fordulóba.
A lengyel Behemoth banda szólóénekesének részvétele az egyház képviselőit és a konzervatív politikusokat erőteljes tiltakozásra késztette. Nergal ugyanis nyíltan sátánista, aki négy évvel ezelőtt egy koncerten széttépett egy Bibliát. A vallási meggyőződés becsmérlése miatt indult eljárásban felmentették.
Annak hírére, hogy egy sátánista énekes egy főműsoridőben vetített, fiatalok által is közkedvelt tévéműsor zsűritagja lett, a katolikus egyház aláírásgyűjtésbe kezdett. Wieslaw Merint, a lengyel Püspöki Konferencia kultúráért és kulturális örökségért felelős püspöke a TVP tévéadó vezetőségének címzett levelében kérte, hogy ne engedjék ezt meg.
„Egy magát elismerten sátánistának valló ember foglalkoztatása a köztévében, egy olyan emberé, akinek nincs kultúrája, a tisztesség minden határát túllépi”, véli a püspök, aki a papokat és hívőket felszólította arra, hogy az adás elleni tiltakozásuk jeléül ne fizessék be a televíziós díjakat. A nemzeti konzervatív Jog és jogosság Párt tagjai a lengyel parlament kulturális bizottságában állásfoglalást tettek közzé, melyben leírták, hogy szerintük a zenész foglalkoztatása „sérti a keresztény értékeket”. „Nem lehet, hogy egy katolikus országban megsértsék a keresztényeket”, érvelt Jan Dziedziczak képviselő. „Követeljük, hogy Lengyelországban erre ne adjanak engedélyt – pláne ne a mi pénzünkből és az előfizetési díjainkból.”
A műsor eddigi felvételein Nergal kifejezetten kedvesnek, barátságosnak minősült, bátorította azokat a résztvevőket, akiknek nem sikerült továbbjutniuk a következő részbe. Egy interjúban „kalandnak” nevezte részvételét, amely elé teljes kíváncsisággal néz. „Nem érzem magam a death metal Messiásának, aki csak extrém dolgokra szavaz”, jelentette be. „Egyszerűen szeretem a zenét”. A részvétele miatti felháborodást a lengyel Newsweeknek a következő szavakkal kommentálta: „Megbocsátok nekik, mert nem tudják, mit tesznek. Az egész felhajtás csak reklám nekem és nézeteimnek, amelyek véleményük szerint rosszak és veszélyesek. Köszönöm és még többet kérek belőle!”
Welt.de

