Travolta ezúttal egy Jaguart nézett ki, de a szalonban tett látogatása a 70-es években gyártott Mercedes 280 SL-jébe „került”. Mire visszaért, a parkolóhelyét üresen találta. „Autólopási ügyben nyomozunk, ami néhány perc alatt zajlott le”, mondta egy rendőrségi szóvivő. „Minden máshoz még most túl korán van”, zárta le az érdeklődő kérdések sorát a hatóság képviselője.
Az autó értéke Travolta szerint 35 ezer dollár körül lehet, ám az oldtimerekkel foglalkozó weboldalak szerint ennek többszörösét éri a jármű. Egy esélye lehet a színésznek: az Olympic Boulevard – ahol az eset történt – tele van kamerával, így akár le is filmezhették a tolvajokat. Az sem világos még, hogy a lopás véletlenszerűen történt, vagy már követték a színészt. Travolta egy dologra biztosan emlékszik: a kulcsok végig nála voltak.
A filmsztár ismert a repülők és gépjárművek iránti szenvedélyéről. Az autók mellett a repülőgépek is nagyon érdeklik, van is pilótaengedélye és Floridában még saját leszállópályája is az egyik birtokán.
Az autógyűjteménye darabjai között megtalálható egy Rolls Royce, egy Jaguar XJ6 és több régi Ford. „Van egy 55-ös, egy 56-os és egy 57-es Thunderbird-öm – amerikai Fordok a régi szép időkből. Stílusosan ötvözik a sebességet és a múltat. Már csak a vezetés iránt érzett örömből használom őket, s nem hosszú utakra”, mesélte.
jbr/dpa