Már az utcára sem nagyon mer kilépni kíséret nélkül, annyira fél az őt állandóan követő férfiaktól Ica néni, a tavaly elhunyt egykori kormányszóvivő, Daróczi Dávid édesanyja – állítja az Új Ász. A lap információi szerint a minap két férfi a belvárostól egészen a csepeli temetőig, fia a nyughelyéig követte az idős asszonyt, aki végül a temető mellett dolgozó sírkövestől kért segítséget.
„Arra kértem a fiút, hogy kísérjen a szemével, amíg bemegyek a temetőkapun, és ha követnének oda is, jöjjön utánam. Azonban amikor átértem a zebrán, a nagyobb férfihez léptem, és rákérdeztem, mit akar tőlem” – mesélte a lapnak Ica néni, akinek nyílt kérdésén elmondása szerint alaposan meghökkent a fiatalember, és hebegve-habogva magyarázkodott. A gyászoló édesanya – bár halálra volt rémülve – közölte követőivel, hogy jobban teszik, ha békén hagyják, mert őt nem lehet megfélemlíteni.
„Attól tartok, hogy egyszer a fiam sírjánál fognak végezni velem – mondta Ica néni, aki váltig állítja, fia nem lett öngyilkos. – Nem a haláltól félek, csak attól, hogy a halálommal sírba vinném az igazamat, hiszen egyedül én harcolok érte.”

