Kétesélyessé szűkült a küzdelem a TV2 új valóságshow-jának műsorvezetői helyéért. A Bors információi szerint a hosszú évek képernyős tapasztalatai Erdélyi Mónika felé billentik a döntéshozók mérlegét Peller Mariannal szemben, de a műsorvezetők súlya a lap szerint még közbeszólhat.
„A képernyő egyébként is kövérít, akár öt-tíz kilóval is, Mónika pedig amúgy sem tartozott a nádszál-királykisasszonyok közé. Tizenöt-húsz kilótól kellene legalább megszabadulnia, hogy ő lehessen a befutó” – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. A műsor producere megerősítette, hogy a konkurens csatorna két ásza közül kerülhet ki a győztes. „Valóban járt Peller Mariann és Erdélyi Mónika is a műsorvezetői castingon, és mindketten jól szerepeltek. Hogy ki lesz a műsorvezető, arról a csatorna dönt majd – mondta Hajdú Péter, majd reagált a Mónika fogyásával kapcsolatos kérdésre is. – Személy szerint nekem is jobban tetszett Mónika, amikor pár kilóval könnyebb volt. Hogy kapott-e a csatornától utasítást, hogy fogynia kell, s ha igen, mennyit, azt nem tudom. Mindenesetre amikor a TV2-höz kerültem, én is sokat fogytam – tette hozzá a producer.
„Egyelőre magamnak tartozom csak elszámolással azzal kapcsolatban, mennyit nyomok, vagy hogyan nézek ki. Amennyiben úgy alakul, természetesen kiállok majd a nyilvánosság elé, s mindenki láthatja a végeredményt” – reagált röviden Erdélyi Mónika. A TV2 szóvivője elmondta, még nem dőlt el, ki lesz az ÖsszeEsküvők női műsorvezetője, de Erdélyi és Peller neve is felmerült az esélyesek között.
Bors
