Soha nem volt jobb a kapcsolat Tolvai Reni és Kállay-Saunders András között, mint mostanában, olyannyira, hogy a Megasztár fiatal szerelmesei hamarosan nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is közös útra lépnek, írja az Új Ász. Ezzel egyúttal cáfolják azokat a pletykákat is, melyek szerint érzelmeik nemrég kihűltek, és már nem járnak.
A két sztár az Új Ásznak elmondta, hogy már nem is foglalkoznak azokkal a cikkekkel, amelyekben újra és újra felmerül a szakításuk híre. "Nagyon jó a kapcsolatunk, és szinte minden nap találkozunk" - vallotta be András. Noha Reni néhány hete már átvette a Megasztár győzteseként neki járó vadonatúj lakás kulcsait, a fiatalok mégsem költöztek még össze, bevallásuk szerint nem akarják elsietni a dolgot, még akkor sem, ha a szerelem villámgyorsan tört rájuk a tehetségkutató alatt, és azóta is töretlen intenzitással éreznek egymás iránt.
András ráadásul azt is cáfolta, hogy Reni és az "anyósjelöltje" között nem felhőtlen a viszony, bár egy időben Kállay Katalin panaszkodott, hogy fia még be sem mutatta a választottját, így semmit nem tud róla azon kívül, amit a hírekben hall. Ezt azonban hamarosan orvosolták, így tényleg minden téren maximális a béke.
webbulvar.hu
