Nem úgy sikerült ez az év Lakatos Yvette számára, ahogy eltervezte, azt meg csak ő tudhatja, hogy ez jót vagy inkább rosszat jelent. Miközben karrierje a Megasztár óta felfele ível és rendszeresen meghívásokat kap különféle fellépésekre, a 17 éves lány a középiskolával már nehezebben boldogul, és ez sajnos a bizonyítványán is csúnya nyomot hagyott.

Az ifjú énekesnő csak most kezdte a gimnáziumot, de az énekes tehetségkutató közbeszólt, az első fél évben lényegében nem is járt iskolába. Ehhez képest kifejezetten sikernek értékeli, hogy mindössze egy tantárgyból kell nyár végén pótvizsgát tennie, saját bevallása szerint ugyanis a sok kihagyás miatt rosszabbra számított.

"Azt sem tudtam, miről van szó, ráadásul félévi vizsgát is kellett tennem" - mesélte az Új Ásznak Yvette.

webbulvar/Új Ász