Több hónapot hagyott ki az iskolában, a Csillag születik döntőjére pedig teljesen elfáradt László Attila - a mindössze 15 éves tehetségnek június 20-án lenne nyolcadikos záróvizsgája a romániai Kézdivásárhelyen. Enélkül nem veszik fel egy zenetagozatos iskolába sem.
Attila győzelmének örömére a tehetségkutató után óriási kertipartit szervezett neki a családja, de a fiú már akkor is nagyon fáradt volt. Attilát nyomasztja, hogy nagy kihívás áll előtte.
Édesanyjának rossz előérzete van. Elmondta: csak addig engedi a felhajtást fia körül, amíg azt ő is élvezi. Mielőtt Magyarországra jöttek, levizsgázott minden tárgyból, a mindent eldöntő nagy dolgozat viszont még hátra van, magyarból, matematikából és román nyelvből, utóbbiból elég gyenge Attila. Azt tervezi, hazamegy, és útközben is igyekszik tanulni.
A családja albérletet keres, mert a fiúnak Magyarországon is lesznek fellépései. Elárulták: egy alkalommal már éltek 3 évet hazánkban, de az apa első házasságából született fia miatt mégis hazaköltöztek. Most azonban vigyázniuk kell Attilára - írja a Hot! magazin.
László Attila lett két héttel ezelőtt a Csillag születik tehetségkutató győztese. A kézdivásárhelyi fiú ezzel havonta 1 millió forintot kapott egy éven át, egy autót, valamint egy luxusutazást nyert, és egyik hazai lemezkiadó lemezszerződéssel is meglepte.
A fiatal tehetség több Máté Péter-dallal is lekápráztatta a közönséget, de a Demjén Ferenc és Tabáni István-számokkal is nagy sikert aratott. Egyértelmű volt, melyik stílusban érzi otthon magát.
A fináléban pedig a lehető legjobb teljesítményt nyújtotta. A kamasz fiútól mindenesetre nem kis kitartást követelt a versenyt végigcsinálni - szülei szerencsére mellette voltak, szállodai elhelyezést biztosítottak számukra a verseny idejére Budapesten.
Attilának nehéz feldolgoznia a győzelmet. Édesanyja szerint még nem is tudja, mivel jár ez az egész, és hogy megváltozik majd az élete. A szülők nem várják el, hogy fiuk nekik adja a pénzét: mint mondták, ezt ő nyerte, ő dolgozott meg érte.
Nagyon jószívű, nagylelkű gyermek, de nem fogadhatják el a segítségét, eddig is megéltek a nagy összeg nélkül. A nyeremény pénzt félre fogják tenni és olyasmibe fektetik be, aminek majd Attila hasznát veszi később.
A fiatal sztár egyelőre egy 800 dolláros mikrofont szeretne venni, erre vágyik a legjobban.
webbulvar.hu

