Nyolc hónappal azt követően, hogy elhunyt a legendás szövegíró, Szenes Iván, lánya, Andrea ismét gyászol: a közelmúltban halt meg barátja - írja a Hír 24. V. Tóth János, az elismert uniós jogász mindössze néhány napra utazott ki Brüsszelbe, Andrea egy közös programmal várta volna haza. A férfi azonban nem jött. Mint Andrea nem sokkal később megtudta, párját holtan találták szállodai szobájában. A műsorvezető szerint szerelme halála váratlan és rejtélyes, a férfi egészséges volt és rendkívül sikeres a szakterületén. Hogy mi a halál oka, egyelőre még nem tudni.

„Az Európai Unió energia szektorában egy elég fontos szerepet játszott. Persze inkább azt mondom, hogy elképzelhetetlen, hogy akkora szerepet játsszon, hogy emiatt megöljék, de az ember fejében ez motoszkál, akkor is, ha hogy nem így van, de akkor is motoszkál, mert annyira nem valós, hogy valaki meghaljon úgy, hogy makk egészséges, semmi előjele nincs, semmi betegsége nem volt és akkor egyszer csak hopp” – nyilatkozta a műsorvezető a Fókusznak.

Szenes Andrea és Tóth János még gimnáziumban ismerkedtek össze, egymás mellett ültek. Barátja három hete halt meg, eddig szándékosan nem hozták nyilvánosságra a hírt. A férfit nemrég eltemették, itthon Magyarországon. Szenes Andrea pedig továbbra is várja a válaszokat barátja halálával kapcsolatban, egyelőre hiába.

atv.hu / hír24