- A népszerűség nyert a profizmus ellen – hangoztatták a csalódott rajongók péntek éjszaka a TV2 A Nagy Duett című műsorának elődöntője után, ahol sokak meglepetésére SP-t és Iszak Esztert szavazta a nép a döntőbe Falusi Mariann és Árpa Attila helyett – írja a BorsOnline. A lap szerint a stúdióban tapintani lehetett a feszültséget az eredményhirdetés után, a műsorvezetők, a zsűritagok és a közönség is csalódottan vette tudomásul, hogy a „furcsa páros” nem folytathatja tovább. Mariann és Attila úgy érzi, a csúcson hagyták abba. 

– Egy kicsit sem vagyok szomorú a kiesés miatt – nyilatkozta Mariann. Árpa Attila is osztotta partnere véleményét: – Amit tudtunk, azt beletettük, a lelkesedéssel és a lelkiismeretes felkészüléssel nem volt baj. Fantasztikus időszak volt, felejthetetlen volt a közös munka, s minden, ami történt velünk! – lelkendezett a producer. 

A kiesés miatt bosszankodó rajongók azonban ezek után sem maradnak Árpa–Falusi-produkció nélkül, hiszen a sikerüket látva már több rendezvényszervező iroda is fellépésre hívta őket. 

– Naponta két-három felkérés érkezik a múlt hét óta –meséli Mariann. – Ezért Attilával úgy döntöttünk, hogy elvállalunk egy duóturnét. Természetesen én a Pa-Dö-Dővel is járok fellépni, vagyis nem cseréltem le Györgyit Attilára – magyarázta az énekesnő. – Tele vagyunk ötletekkel, meg is akarjuk valósítani mindet. Azt is elárulom, hogy már a páros fellépésen túl is gondolkodtunk: ősszel szeretnénk egy közös lemezzel kijönni – tudatta a lappal Árpa.

Forrás: BorsOnline