Gábor Zsazsa állapota ismét válságos, férje, Frédéric von Anhalt ennek ellenére bízik benne, hogy a díva még hazatérhet birtokukra. A villát hónapok óta árulják, ám eddig nem akadt megfelelő vevő - írja a Borsonline.
– Nagyon sokba kerül, hogy állandó felügyelet és szakszerű ellátás alatt legyen Zsazsa, de nem akar kórházban lenni, s én is jobban szeretném, ha itthon maradna. Ráadásul a ház fenntartása is egy vagyon, s csak két szobát használunk – ez pazarlás. Ezért döntöttünk az eladás mellett. A vevőt pedig meg akartam kérni, hogy csak a feleségem halála után vegye majd át a birtokot – mondta a Borsnak von Anhalt, aki azonban még most sem talált ideális vásárlót, hiszen az egykor Elvis Presley által is lakott házat huszonnyolcmillió dollárért, azaz csaknem öt és fél milliárd forintért kínálja.
A kilencvennégy éves színésznőt csütörtökön szállították be egy Los Angeles-i klinikára, miután kómába esett. Férje szerint azóta többször magához tért, de kiszámíthatatlan, hogy meddig tartanak tiszta pillanatai. Beszélni szinte egyáltalán nem tud már, nem ismeri fel a körülötte lévőket és tudata, emlékei sem tiszták.
– Ha már öt szót kimond, az nagy dolog, de élni akar és erős. Annyi mindenen átment már és mindig jobban lett. Most is küzd, s hiszem, hogy ezúttal is hamarosan hazatérhet – mondta bizakodva Frédéric.
Borsonlne
