Árpa Attila és Juszt László közösen próbál leleplezni egy ma hivatalosan csalásnak nem minősülő, körülbelül félmillió embert érintő és többségüket megkárosító üzleti tevékenységet, nevezetesen a vásárlói/fogyasztói csoportok működését. Amelyek, írja a Napi Ász, hivatalosan működő cégek, bárhol hirdethetnek, és azzal együtt, hogy hitel-finanszírozással, áruértékesítéssel foglalkoznak a törvények szerint nem folytatnak pénzügyi tevékenységet.
Árpa és Juszt tervbe vette egy szocio-thriller film készítését is. A fogyasztói csoportok rendszerének egyik kitalálója, későbbi vezetője: H. Attila, segédkezik a leleplezésben. "Üzletkötőként kezdtem, később nagy ívű karriert futottam be: fogyasztói csoportot vezettem, végül pedig sokalltam azt az összeget, amelyet savlekötőkre kellett költenem, lelkiismeret-furdalásom volt."
Az érintettek arról is beszámoltak a TV2 Frizbi című műsor felvételén Hajdú Péternek, hogy hogyan működnek a fogyasztói csoportok. Kormánydöntésre, törvénymódosításra lenne szükség, hogy ez pénzügyi tevékenységnek számítson hivatalosan is, hogy a továbbiakban bűncselekménynek tekintsék az emberek ily módon történő megkárosítását. Például olyan szerződések kötését, amelyeket az esetek többségében, rosszul járó ügyfél már nem mondhat fel elveszítve több év alatt hónapról hónapra befizetett pénzét. További gond, hogy a visszavonás lehetősége csak 30 napig áll fenn, ameddig még nem derülnek ki a későbbi visszaélések. A könyvet a visszavonás, a kiadót per fenyegeti! A teljes interjút a vasárnap esti Frizbiben láthatják!

