Keenan Cahill életének második felvonása akkor kezdődött, amikor szüleitől 13 éves korában egy számítógépet kapott webkamerával. Ekkor kezdett el ismert számokra tátogni és ezeket a videókat később feltette az internetre is. Először néhány százan voltak rá kíváncsiak, majd több ezren lettek. Köztük egy olyan illető is, aki nagyon a szívén viseli a sorsát: „I heart you @KeenanCahill”, twitterezte Katy Perry, ami a fiú sorsát megváltoztatta. Nem sokkal később már milliók nézték a videóit.

„Mindig azért imádkoztam, hogy legyen belőlem valami”, nyilatkozta Keenan a Sun Timesnak. Keenan élete azért nem ilyen egyszerű. A fiú 1995-ben született, és kezdetben csak az lehetett volna gyanús, hogy a térdkalácsa szokatlanul nagy. Egy évesen azonban már jóval kisebb volt, mint a korabeli társai, és csak 8 évesen tanult meg járni. Sokkal később, mint mások. Ezen kívül folyamatos rosszullétek gyötörték, szinte nem maradt meg benne az étel. Hosszas orvosi vizsgálatok következtek, míg végül megszületett a diagnózis: Keenan Maroteaux-Lamy-szindrómában szenved. A betegség nagyon ritka, az egész világon alig több, mint ezer embert érint. A szervezete nem képes a komplex cukormolekulákat felbontani, amelynek következtében csontképzési és bőrbetegségek léphetnek fel. A legrosszabb az, hogy az érintettek életkilátásai drámaian csökkennek. „Ez volt életem legszörnyűbb időszaka”, emlékszik vissza édesanyja, Erin O’Brien-Cahill.

Keenan a betegsége miatt lassan fejlődik, ma csak 126 centiméter magas. A gyógyszeres kezelés miatt gyerekként kihullott a haja és csak később nőtt vissza. Egyet nem vesztett el soha, a barátaival beszélgetve mindig megőrizte humorát és igyekezett megnevettetni őket: „Mindig a kamera elé akartam kerülni”, mondja ma.

Keenan számára Katy Perry üzenetével kezdődött el a hírnév felé vezető út. Az, hogy a Teenage Dream című számra mozgatja a száját nem egyedi az interneten, az viszont már igen, hogy több mint 37 millióan voltak erre kíváncsiak. A tinédzser azóta „énekelt” együtt 50 Centtel és Jennifer Anistonnal forgat egy reklámot, hétvégén fellépésekre jár (hétközben pedig iskolába), valamint rendszeresen talkshowk vendégeként tűnik fel.

Keenan Cahill attól már nem tart, hogy nevetségessé válik és a videóihoz fűzött, durva hangú kommentek sem zavarják. A menedzsere megtiltotta számára, hogy a „hírnév” és a „híresség” kifejezéseket saját személyével összefüggésben használja.

A nagy felhajtás ellenére a realitás újra és újra utoléri. Hetente infúziókat kap, nyáron a lábait és csípőjét műtik. Ez alatt az idő alatt nem tud fellépésekre járni sem videóklipeket forgatni. Most folyik a találgatás, hogy az a bizonyos 15 perc hírnév vajon itt ér-e véget számára? „A végéről nem szívesen beszélek”, mondja Keenan. „Akárhogy is végződik, rendben lesz úgy”, csatlakozik az anyja. A fiú menedzsere, David Graham abban bízik, hogy védence karrierje legalább addig kitart, míg összejön egy speciális autóra való pénz.

Spiegel.de