"Harminckét évesen már nagyon nehezen lépek bele egy kapcsolatba, hiszen rengeteg a link pasi, iszonyatosan sokat csalódtam. Korábban hamarabb odaadtam magam lelkileg és fizikailag is, mert mindig úgy éreztem: őt akarom" - panaszolta a Kiskegyednek Szklenár Gabriella, azaz Baby Gabi. Az énekesnő viszont most mégis úgy érzi, megtalálta az igazit.
"A fodrászüzletemben ismertem meg, egy nagy cégtől kellékeket hozott nekünk. Az első találkozásnál nem is igazán figyeltem fel rá. Aztán egyszer felhívtak az üzletből este, hogy valami baj van, de én épp vidéken voltam. Rögtön ő jutott az eszembe, és felhívtam. Közölte velem: már lejárt a munkaideje, lázas, beteg, de nem gond, megoldja. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy nemcsak helyes ez a srác, de nagyon rendes is" - mesélte Gabi.
Mindezt internetes levelezés követte, és mintegy 3 hónap telt el a randevúig. "Az életkorát nem szeretném elárulni, picit fiatalabb nálam, de ez nem probléma, hiszen mindig is fiatalabb barátaim voltak. Nem az évektől függ, hogy kinek milyen életcéljai vannak. Végre találtam egy olyan embert, aki tudja, mit akar! Nagyon egy húron pendülünk, és egy irányba nézünk a jövőt illetően. Olyan érzésem van, mintha a sors adta volna őt, hogy "tessék itt a párod!" Ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nem tervezünk még semmit, de könnyen lehet, hogy hamarosan összeköltözünk…" - mondta az énekesnő.
atv.hu/Kiskegyed
