Több évtizedes barátság került bizonytalan helyzetbe Zalatnay Cini és Delhusa Gjon között, az énekes ugyanis sokat áldozott életéből Zalatnayért. Barátságuk régre nyúlik vissza: kezdetben Gjoni rajongóként tekintett az énekesnőre, majd később barátság alakult ki közöttük.
Kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor az énekesnő kikerült a börtönből és elmondása szerint tudomása sem volt arról Gjoni mennyi mindent megtett érte, hogy segítsen rajta. Cini barátjának tekintette mindig is Delhusa Gjont, csakhogy a sok jótevést kételkedve fogadta és nem volt biztos abban, hogy az énekes mindezt érte teszi. A két régi barát a Frizbi Hajdú Péterrel című műsor forgatásán találkozott nemrég. "Nem tudta, hogy a véremet adtam érte. Sok támadást kaptam, saját magam is veszélynek tettem ki. 7 millió forintba bukott a projekt a részemről, megpróbáltuk a legjobbat összehozni. Annyit vártam tőle, hogy átöleljen és megköszönje" - bökte oda Gjoni Cininek, mire az énekesnő láthatóan kissé elgondolkodott, s végül egy nagy öleléssel békült ki barátjával.
atv.hu / STOP
