Pachmann Péter bejelentette, hogy egy héttel az után, hogy hivatalosan is elvált nejétől, Ambrus Marcsitól, szakított riporter barátnőjével, Hajdú Petrával.

„Eddig nem volt lehetőségem érdemben a sajtó rendelkezésére állni, mert azzal voltam elfoglalva,hogy a válással kapcsolatosan minden kérdést megnyugtatóan rendezzünk a feleségemmel. Sikerült, békében, megegyezéssel váltunk el, kisfiunkat továbbra is közösen neveljük. Kimondták a válást, ennek ellenére Petrával közösen úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az életünket” – írja Pachmann a nyilatkozatában, amiben nem tér ki arra, hogy kapcsolatuk mikor kezdődött, de egyes hírek szerint másfél évvel a válás bejelentése előtt.

„Amikor nem dolgoztam, akkor a kisfiammal töltöttem minden szabadidőmet, és tekintettel arra, hogy a tévés munka eleve nem 9-5-ig tartó foglalatosság és mi külön lakásban laktunk, mert én bérelek egy lakást, ahol a kisfiamnak saját szobája lehet, végül már egyáltalán nem találkoztunk” – áll a hivatalos nyilatkozatban. „Be kellett látnom, hogy az életembe jelenleg nem fér bele a párkapcsolat, mert most csak az a fontos, hogy a kisfiam minél kevesebbet érezzen meg abból, hogy a szülei elváltak” – zárta sorait a híradós, aki 2009 karácsonya után költözött el feleségétől és akkor négyéves kisfiától, majd kiderült, hogy összejött a TV2 egyik munkatársával, Hajdú Petrával.

atv.hu / Velvet