Évről évre kiosztják a Glamour Women of the Year díjakat, erre idén a múlt hét csütörtökén került sor. A díjátadón az RTL Klub műsorvezetője, Lilu vehette át az év legjobb műsorvezetőjének járó kitüntetést.
Lilu lekörözte a tavalyi győztest, Ördög Nórát is, aki az eseményen ugyan nem tudott részt venni, de az éteren keresztül már gratulált Lilunak.
„Nagyon örültem ennek a díjnak, hiszen ez egy közönségdíj, és mindig nagy öröm azt látni, hogy szeret a közönség. Nagyjából három évvel ezelőtt már kaptam egy hasonló elismerést, de ahogyan akkor, most sem számítottam arra, hogy én vehetem át a díjat” – mondta Lilu a NapiászOnline-nak, akit az internetes lap a gálaruhájáról és a ruhaüzletéről is kérdezett.
Webbulvar.hu
