Fábry Sándor több mint tíz éve vezeti az Esti Showdert, a múlt héten zajlottak a műsor jubileumi, kétszázötvenedik adásának felvételei. A meghívott vendégek között ott voltak a műsorvezető hasonlóan nagy dumájú kollégái, többek közt Hajós András és Kiss Ádám is - írja a Bors.

Mindketten kifejezték tiszteletüket a showman eddigi pályafutása iránt, de egyikük sem bírta ki, hogy ne tegye szóvá: ideje lenne már, ha Fábry átadná végre a stafétabotot fiatalabb pályatársainak. Noha mindez viccesen hangzott el, sokak szerint a sorok között azért egyértelmű utalás volt arra, hogy esetleg érdemes lenne megfontolni a vérfrissítést az Esti Showderben. Hajós András egy dalt írt Fábrynak, amiben a forgatáson jelen lévők szerint egyértelműen kifejezte, hogy már holnap átvenné a helyét. Hajós azt mondja: csak viccelt.

Kiss Ádám szintén a viccre fogta Fábry helyének firtatását. "Sanyi századik adását még nézőként élvezhettem, a kétszázadiknál már nála dolgoztam, a kétszázötvenediknél pedig meghívott vendégként szerepelhettem, aminek nagyon örülök. Az erre a műsorra íródott köszöntő versikém végére persze muszáj volt egy frappáns csattanót tennem, ami valahogy így hangzott: „gratulálok, Sándor, kétszázötven Showder / De most már mi jövünk, the game is over" – mondta a fiatal komikus.

atv.hu/Bors