Bálint Antónia az utóbbi időben többször nyilatkozta, hogy nincs túl jó passzban, miután gyermeke apja, Földesi-Szabó László december 22-én kisétált a bíróságról és az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány csempészetért és sikkasztásért hét évre elítélt exrendőr elnöke azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
Az egykori szépségkirálynő sokat dolgozik és próbálja magát erősnek mutatni a lánya előtt, ami nehéz, mert „nagyon leverte” az elmúlt két hónap történése, annak ellenére, hogy már különvált a gyerek apjától. Bálint Antónia egy újságírótól tudta meg december 22-én, hogy exe kisétált a bíróság épületéből. „Először arra gondoltam, hogy úristen, ilyen is előfordulhat, hirtelen még viccesnek is tűnt. De aztán rögtön szomorúra váltott a hangulatom, mert, ugye, azt azért tudjuk, hogy hét év letöltendőt kapott. Átvillant az agyamon, hogy ő ezt előre eltervezte, vagy ott hirtelen sokkot kapott, nem tudom”- mesélte a Velvetnek.
Bálint Antónia szerint jelen pillanatban az lenne a jobb, ha Földesi-Szabó ott maradna, ahol van. „Nem azért, mert ez a megfelelő megoldás, hiszen nyilván a megfelelő megoldás az lenne, ha szépen hazajönne, és az igazságszolgáltatás elé állna. De nekem, mint anyának a gyerek érdekeit kell szem előtt tartani, így én azt gondolom, hogy jobban fel tudja dolgozni a kislány, főleg ha nagyobb lesz, hogy elutazott az apa, mint azt, hogy börtönben van. Persze ha nagyobb lesz, el fogom neki mondani, hogy miért utazott el, mert egy idő után ezt el kell mondani”- magyarázta az egykori modell, aki szerint a kislány már most is érti, mi zajlik körülötte.
atv.hu / Velvet

