„Nem hinném, hogy veszek valamit a volt férjemnek. Inkább a gyerekekről szól nálunk ez az ünnep.” - jelentette ki Gregor Bernadett a Napi Ász kérdésére, amikor a karácsonyról faggatták. A Végzet Asszonyaként is emlegetett - több férfiszívet és családot is összetört - színésznő annyira irtózik az ünnep körüli felhajtástól, hogy lehetőség szerint egy lendülettel letudja a bevásárlást, és akkor is csak azoknak vesz ajándékot, akik még nem értenék meg, miért nem hozott semmit „Berni Jézuskája”, vagyis a családban lévő gyerekeknek.
Bernadett annak ellenére, hogy még elég friss a szakítása a férjével, már őt sem ajándékozza meg, azonban arról nem számolt be, hogy újdonsült szerelmének, Magyar Attilának vesz-e valamit, pontosabban hogy az túlmutat-e majd a többi felnőttnek járó "jelképes tárgyakon".
A színésznő és a leginkább "Nyuszómuszóként" ismert Magyar Attila alig másfél hónapja jelentette be, hogy egymásba szerettek, ami hideg zuhanyként érte mindkettejük házastársát. Berni férje, Somogyi István az első sokk után december elején úgy döntött, nem akar a szerelmesek útjába állni, beadta a válókeresetet, Attila felesége, Mónika azonban a mai napig nem tudja feldolgozni férje elvesztését.
atv.hu/webbulvar.hu/Napi Ász

