Kökény Attilában látják az igazi sztárt a hazai zenei piac kiemelkedő alakjai. Rakonczai Viktor, Szigeti Ferenc és Joós István szerint az énekesre biztos jövő vár a TV2 tehetségkutatója után is, Ám az előző megasztár, Király Viktor zenei producer édesapja azonban Szíj Melindával csinálna lemezt, pont az esetlenségéből adódó különlegessége miatt, írja a  Blikk.

„Ha a színpadi megjelenést külön vesszük az énekhangtól, én mindenképpen Szíj Melindát javasolnám, hiszen lehet, hogy csak egy rétegnek készülne a lemeze, de az nagyszerű lenne. Nekem már egy elég határozott elképzelésem van Melindával, hiszen a mai zenei piacon nincs még egy ilyen énekesnő, mint ő. Lehet, hogy a színpadon kicsit esetlen, de talán ez tetszik az embereknek. Persze a többiek tehetségét sem szeretném kisebbíteni, hiszen mindhárman megállják a helyüket a piacon”, mondta a Blikknek Király Tamás zenei producer.

Rakonczai Viktor szerint Melindának valóban páratlan hangja van, viszont az kevés ahhoz, hogy igazi sztár legyen. „Amikor elindult a műsor, én azt mondtam, hogy Kökény Attila és Szíj Melinda döntő lesz, amit Attila fog megnyerni, és még most is tartom magam a véleményemhez. Szerintem ő a legalkalmasabb arra, hogy igazi megasztár legyen, hiszen ehhez a címhez fontos a megjelenés, a hang és a kisugárzás is, amelyből Melindában csak az egyik van meg”, érvelt Kökény mellett Rakonczai.

Joós Istvánnak, a Magneoton Kiadó igazgatójának mindhárom döntőssel vannak tervei, viszont a legéletképesebbnek ő is Kökény Attilát tartja. „Tolvai Renáta sokarcú énekes. Melindában is vannak tartalékok, ám ő nehezebb falat. Kökény Attila viszont már tudja, mi az, hogy gázsi, közönség, taps és kudarc, ezért a legéletképesebbnek őt tartom”, magyarázta Joós.